Gyermekkorom egyik kedvence. Sokat sütöttünk csúsztatott palacsintát édesanyámmal.Mennyei habos csoda. Most elkészítettem a reform változatát cukormentesen és szénhidrátcsökkentetten.
Elkészítés módja A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját az eritrit porral és a puha vajjal habosra keverjük, majd hozzáadjuk a liszkeveréket, amivel csomómentesen elkeverjük, majd fokozatosan a tejet is hozzáöntjük. A tojások fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük, végül a tojássárgás keverékhez forgatjuk óvatosan. Egy kisebb palacsintasütőt felforrósítunk, majd vajon kisütjük a palacsintákat úgy, hogy egy merőkanálnyit teszünk a serpenyőbe és csak az egyik felét sütjük meg,-ügyelve arra hogy vastagabbak legyenek, minta hagyományos palacsinta- majd egy tányérra csúsztatjuk. Ezért csúsztatott palacsinta. Majd jöhet a következő ugyanígy, amit az előző palacsintára csúsztatunk. Ezt addig folytatjuk, míg el nem fogy a palacsinta tésztánk. Az utolsó kisütött palacsintát nem csúsztatjuk, hanem fordítva helyezzük a többi tetejére. Egy gyönyörű palacsinta tortát kapunk, amit úgy is szeletelünk fel. Porrá őrőlt eritrittel megszórva tálaljuk. Bevásárlólista/hozzávalók -4 tojás -5 dkg puha vaj -3,5 dl tej -8 dkg eritrit porrá őrőlve -8 dkg Zellei Tündi csökkentett szénhidráttartalmú lisztkeverék süteményekhez -egy csipet só -egy csipet vanília őrlemény -fél citrom reszelt héja -vaj a sütéshez -a tálaláshoz eritrit porrá őrőlve |