Diótorta Zelleitündi módra

   

Édesanyám receptjei között találtam ezt a diótorta receptet, aminek elkészítettem a cukormentesen és szénhidrátcsökkentett változatát.

Elkészítés módja

A 4 tojás sárgáját az eritrittel negyed óráig keverjük, ekkor 10 evőkanál vizet adunk hozzá és még negyed óráig keverjük. Ezután a lisztkeveréket a darált és a pirított diót a sütőporral elkeverjük és a tojásos keverékhez adjuk. A végén a tojásfehérjék keményre vert habját óvatosan hozzáforgatjuk. 26 cm-es sütőpapírral bélelt  kapcsos tortaformába öntjük és 180 C fokon tűpróbáig sütjük. Amíg kihűl a piskóta, elkészítjük a krémet.Először besamellt készítünk. A tejet a lisztkeverékkel elkeverjük csomómentesre, majd állandó keverés mellet sűrű krémmé főzzük és kihűtjük. A puha vajat az eritrittel habosra keverjük, hozzáadjuk a darált diót a vaníliakivonatot és a rumot, végül a kihűlt besamell krémmel habosra keverjük.A kihűlt piskótát kettévágjuk, megtöltjük a krém felével, majd kívűlről is bevonjuk a diós krémmel. A tetejét fél diószemekkel díszítjük, lehűtjük és kész. 

Bevásárlólista/hozzávalók:

a piskótához

-4 tojás
-10 dkg eritrit
-10 evőkanál víz
-20 dkg Zellei Tündi csökkentett szénhidráttartalmú lisztkeverék süteményekhez
-10 dkg darált dió
-5 dkg pirított durvára vágott dió
-1 cs sütőpor a krémhez
-20 dkg vaj/bio maragrin
-10 dkg eritrit-1-2 evőkanál 1:4 édesítő
-10 dkg darált dió
-1 teáskanál házi cukormentes vaníliakivonat, vagy vaníliaőrlemény
-1 evőkanál rum
-4 dl tej/növényi tej
-4 evőkanál Zellei Tündi csökkentett szénhidráttartalmú lisztkeverék süteményekhez a díszítéshez
-pár szem pirított fél dió

Oszd meg tapasztalataidat!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük