Epertorta sütés nélkül Zelleitündi módra

Anyák napjára szépséges és finom torta, ráadásul sütés nélkül. 

Elkészítés módja

A kekszet a vajjal összeaprítjuk, majd egy 22 cm-es kapcsos tortaformába nyomkodjuk, esetleg szív alakú tortaformába. 
Betesszük a hűtőbe, addig elkészítjük a túrókrémet. 
A túrót a joghurttal a citromlével és az édesítőkkel elkeverjük. 
A lapzselatint hideg vízbe áztatjuk, majd kinyomkodjuk, amit egy evőkanál forró vízben felolvasztunk, és a krémhez keverjük.
A tejszínt habbá verjük, majd óvatósan a krémhez adagoljuk. 
A kekszalap tetejére simítjuk a túrókrém felét, megszórjuk az eperrel, majd a krém másik felét is rásimítjuk. 
Hűtőbe tesszük egy pár órára vagy egy egész éjszakára. 
Friss eperrel szív alakú formában kirakjuk a torta tetejét a végén szeleteljük és tejszínhabbal tálaljuk.

Bevásárlólista/hozzávalók a keksz alaphoz

– 20 dkg zabpehelykeksz szénhidrátcsökkentett (aszalt meggy nélkül) 
– 4 dkg vaj
– vagy 3 tojásból piskóta Zellei Tündi lisztből, eritrittel

Bevásárlólista/hozzávalók a túrókrémhez

-25 dkg túró
-1,5 dl  joghurt
-2,5 dl tejszín
-7 dkg eritrit-2 dkg Éden Prémium Eritvia négyszeres édesítő
-5 db lapzselatin
-fél citrom leve
-30 dkg eper

Oszd meg tapasztalataidat!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.