Nagyikám féle mennyei szalagos fánk.
Elkészítés módja
Az élesztőt egy kevés langyos tejben a fruktózzal és kicsi lisztkeverékkel felfuttatjuk. A liszthez adjuk a felfuttatot élesztőt a többi hozzávalóval, kivéve a vajat. Jól kidolgozzuk, a lényeg hogy puha tésztát kapjunk, ha még keménynnek érezzük tehetünk hozzá egy kis langyos tejet, aztán a vajat is hozzáadjuk, majd tovább dagasztjuk. Nagymamám úgy mondta: “hójagosra keverjük ki a fánkot”, akkor jó.
Ha ezzel megvagyunk, pihentetjük legalább 40 percet. Nem szabad, hogy huzatot kapjon, mert nagyon kényes a tészta. Ha megkelt kiborítjuk és újjnyi vastagra lapogatjuk a tésztát, és tetszés szerinti nagyságúra szaggatjuk. Közben az olajat felforrósítjuk, de vigyázzunk ne legyen túl forró, különben a küslejük megég, belül pedig nyersek maradnak. Egy kis lisztet szórunk az olajba, úgy ellenőrizzük jó-e már az olaj, ha gyönygözni kezd a liszt az olajban, akkor jó. A kiszaggatott fánkokat kb. 15 percig pihentetjük, aztán beletesszük a forró olajba lyukat formázva a közepén és ügyelve arra, hogy ami felül volt az a része kerüljön lefelé az olajba. Fedővel lefedjük és pár perc alatt megsütjük, majd megfordítjuk a fánkokat. Ezután már fedő nélkül sütjük. Papírtörlőre szedjük, hogy a felesleges olaj lecsepegjen, majd porrá őrőlt eritrittel és cukormentes baracklekvárral tálaljuk. Ha minden rendben ment, akkor gyönyörű szalagos, pille könnyű fánkok készültek. 14 db lett belőle.
Bevásárlólista/hozzávalók
-40 dkg Zellei Tündi csökkentett szénhidráttartalmú lisztkeverék süteményekhez
-2,5-3 dl langyos tej
-4 dkg puha vaj
-3 dkg élesztő
-1 csipet fruktóz (az élesztőgombák beindításához) elhagyható aki a diétájába nem tudja beilleszteni
-5 dkg eritrit
-1 dkg Éden Prémium Eritvia, négyszeres édesítő
-csipet só
-1 tojás
-1 tojássárga
-kevés rum
olaj vagy kókuszolaj a sütéshez
a tálaláshoz porrá őrőlt eritrit és cukormentes házi baracklekvár