Édesanyám születésnapjára készült ez a könnyű túrós sütemény málnával, vékony gluténmentes piskóta réteggel.
Elkészítés módja
Először a piskótát készítjük el. A tojásokat szétválasztjuk, a tojás fehérjét kemény habbá verjük, majd hozzáadjuk az eritritet és tovább verjük. Egyenként hozzáadjuk a tojások sárgáját, azzal is szép habosra keverjük, végül a három evőkanál gluténmentes lisztkeveréket szépen belekeverjük. Ilyenkor már csak kézzel szabad hozzáforgatni a lisztkeveréket. Sütőpapírral bélelt 22 cm-es kapcsos tortaformába simítjuk és 180 C fokra előmelegített sütőben 10-12 perc alatt készre sütjük.
Amíg hűl a piskóta addig elkészítjük a krémet. A krémhez a túrót az édesítőkkel a vaníliaőrleménnyel és a citrom levével és héjával elkeverjük. A tejszínt pedig habbá verjük. A zselatin lapokat hideg vízbe áztatjuk, majd jól kinyomkodjuk és 2-3 evőkanál forró vízben feloldjuk és a túróhoz keverjük, végül a habbá vert tejszínt is óvatosan hozzáforgatjuk. A piskóta köré tortakarikát teszünk, vagy a kapcsos tortaformát visszatesszük. A finom túrókrémet rákanalazzuk a piskóta tetejére. Amíg a piros zselét elkészítjük, betesszük a tortát a hűtőbe. 3 dl vízben feloldjuk a tortazselét, hozzáadunk négyszeres édesítőt és felforraljuk. Ha kész langyosra hűtjük. A torta tetejét fagyasztott málnával kirakjuk és a langyos torta zselét ráöntjük. 3-4 órára a hűtőbe tesszük, míg a krém megdermed, de az egy éjszaka még ideálisabb. A tortaformát körbevágjuk óvatosan, majd a tortát tálra helyezzük.
Bevásárlólista/hozzávalók
a piskótához
-3 tojás
-3 evőkanál Zellei Tündi gluténmentes “kedvencem” lisztkeverék (itt vásárolható meg)
-3 evőkanál eritrit
a krémhez
-25 dkg laktózmentes krémtúró
-2,5 dl laktózmentes tejszín
-4 db lapzselatin
-kávéskanál vaníliíőrlemény vagy vanília kivonat
-fél citrom leve és reszelt héja
-3 dkg eritvia négyszeres édesítő
a málnás zselé réteghez
-25 dkg málna
-piros torta zselatin