Házi krémes Zelleitündi módra

   

Édesanyám mennyei házi krémesének receptje, amit még a nagymamámtól tanult Ő is. 🙂

Elkészítés módja

A tésztához a hozzávalókat kimérjük és annyi langyos vízzel összegyúrjuk, hogy rétestészta keménységű tésztát kapjunk. Picit pihentetjük, majd kikeverjük a 15 dkg puha vajat az 5 dkg lisztkeverékkel, amit a kinyújtott tésztára kenünk. Összehajtogatjuk, először a hosszanti felét hajtjuk háromba, aztán a jobb oldalról hajtunk egyet majd a bal oldalról. Egy kb. 10×10-es kocka alakú tésztát kapunk, amit fél óránként még háromszor ugyanígy meghatogatjuk, mielőtt kinyújtottuk.

Az utolsó pihentetés után elkezdjük kinyújtani, akkor már gyönyörűen látszódnak a rétegek. Kettévágjuk és tovább nyújtjuk mindkét tésztát jó vékonyra téglalap alakúra. Akkorára nyújtjuk, mint a sütő tepsije.

210 C-fokos sütőben sütjük 8-10 percig a tepsi hátoldalán sütőpapíron. Nagyon fontos, hogy sütés előtt villával szurkáljuk meg a tésztát, vagy egy másik tepsit helyezünk rá és úgy sütjük.

A krémhez a fele tejet felforraljuk, a tojásokat az eritrittel habosra keverjük beletesszük a vanília kikapart belsejét majd a lisztkeveréket és a tej másik felét (ami még hideg maradt) felváltva hozzáadjuk a tojások sárgájához és símára keverjük. Aztán hozzáöntjük a forró tejet is apránként, hogy a tojások sárgája nehogy kicsapódjon, majd lassú tűzön folyamatosan kevergetjük, míg be nem sűrűsödik. Közben a tojások fehérjét is felhabosítjuk és a forró vanília krémhez öntjük és addig kevergetjük és főzzük tovább lassú tűzön, míg homogén nem lesz. 

Az összeállításhoz a leveles tésztát tetszés szerinti nagyságúra vágjuk (én téglalap alakúra vágtam) és tésztaréteg közé habzsákkal betöltjük a vanília krémet és ráhejezzük a tészta tetejét is. Mutatósabb ha három tésztaréteget készítünk közötte a vanília krémmel, de lehet simán két tésztaréteg között is a vaníliakrém.

Bevásárlólista/hozzávalók a tésztához

-10 dkg Zellei Tündi csökkentett szénhidráttartalmú lisztkeverék süteményekhez

-1 tojássárgája

-1/2 kanál ecet (10%-os)

-pici só

-langyos víz

-15 dkg vaj, 5 dkg Zellei Tündi csökkentett szénhidráttartalmú lisztkeverék süteményekhez a kenéshez

Bevásárlólista/hozzávalók a krémhez

-1,6 liter teljes tej

-20 dkg Zellei Tündi csökkentett szénhidráttartalmú lisztkeverék süteményekhez

-15 dkg eritrit

-8 tojás 

-1 rúd vanília

Oszd meg tapasztalataidat!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük