Szent István napi kovászos kenyér Zelleitündi módra

Kovászos kenyér készült a szénhidrátcsökkentett kel tésztás lisztkeverékből Szent István napjára az új kenyér ünepére.

Elkészítés módja

A kovászhoz a hozzávalókat összekeverjük, letakarjuk konyharuhával és egy éjszakán át meleg helyen pihentetjük. Másnap már használhatjuk is. A szénhidrátcsökkentett liszthez hozzáadjuk a szétmorzsolt élesztőt a kovászt, és a többi hozzávalót. Összegyúrjuk, jól kidolgozzuk, ha túl kemyénynek találjuk a tésztát, akkor még adagoljunk hozzá egy kis langyos vizet, majd konyharuhával letakarva vagy kelesztőtálban másfél órát pihentetjük. A kovász segítségével még ízletesebb és hosszabban eltartható kenyeret kapunk. Egy nagyobb kenyeret formázunk belőle, majd a felületét meglisztezzük. 30 percet pihentetjük, majd éles késsel vagy pengével a kenyér tetejét bevágjuk búzakalász formában és 200 C fokra előmelegített sütőben készre sütjük. 

A kovászhoz használat után hozzáadunk 10 dkg lisztkeveréket és 2 dl vizet, majd a hűtőbe tesszük, egy jól zárható dobozba. Így bármikor tudunk a kovásszal kenyeret sütni. A kovászt amikor kivesszük a hűtőből, nem tudjuk azonnal felhasználni, meg kell várni míg szobahőmérsékletű lesz.

Bevásárlólista/hozzávalók

-60 dkg Zellei Tündi csökkentett szénhidráttartalmú lisztkeverék kelt tésztákhoz 

-3 teáskanál só

-30 dkg kovász

-2 dkg élesztő

-3-4 dl langyos víz

-a kovászhoz

-15 dkg Zellei Tündi csökkentett szénhidráttartalmú lisztkeverék kelt tésztákhoz

-1 dkg élesztő

-1 kévéskanál méz

-1,5-2 dl langyos víz

Oszd meg tapasztalataidat!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.