Sütés nélküli joghurtos áfonyatorta, vékony kekszréteggel, cukormentesen.
Elkészítés módja
A kekszet a vajjal összeaprítjuk, majd egy 22 cm-es kapcsos tortaformába nyomkodjuk. Betesszük a hűtőbe, addig elkészítjük a túrókrémet. A túrót a joghurttal a citromlével és a porrá őrőlt eritritollal elkeverjük. Ha édesebben szeretnénk, akkor tehetünk hozzá, ízlés szerint stevia port is. A lapzselatint hideg vízbe áztatjuk, majd kinyomkodjuk, amit egy evőkanál forró vízben felolvasztunk, és a krémhez keverjük. A tejszínt habbá verjük, majd óvatósan a krémhez adagoljuk. A kekszalap tetejére simítjuk a túrókrém felét, megszórjuk az áfonyával, majd a krém másik felét is rásimítjuk. Hűtőbe tesszük egy pár órára vagy egy egész éjszakára. Házi készítésű cukormentes áfonyamártással tálaljuk. Az áfonyamártáshoz az eritritolt és az áfonyát összeforraljuk és kihűtjük.
Bevásárlólista/hozzávalók a keksz alaphoz
-15 dkg zabpehelykeksz szénhidrátcsökkentett (aszalt áfonya nélkül)
-3 dkg vaj
-vagy 3 tojásból piskóta Zellei Tündi süteményes lisztkeverékből, eritrittel
Bevásárlólista/hozzávalók a túrókrémhez
-25 dkg túró
-1,5 dl joghurt
-2,5dl tejszín
-10 dkg eritrit porrá őrőlve
-6 db lapzselatin
-fél citrom leve
-25 dkg áfonya
az áfonyamártáshoz
-25 dkg áfonya
-5 dkg eritrit