Citromos túrótorta erdei gyümölcsökkel Zelleitündi módra

Születésnapra készült ez a finom habkönnyű torta az új “kedvencem” lisztkeverékből.

Elkészítés módja

A piskótához a tojásokat az eritrittel habosra keverjük, majd óvatosan elkeverjük benne a lisztkeveréket. 22 cm-es sütőpapírral bélelt kapcsos tortaformába simítjuk és 170 C fokon 20-25 perc alatt készre sütjük. Ha kihűlt félbe vágjuk. Közben elkészítjük a krémet. A túrót az édesítőszerrrel, a citrom levével héjával és a vaníliával krémesre keverjük. A lapzselatint hídeg vízbe áztatjuk, kicsavarjuk és egy kanál forró vízzel elkeverjük, majd a túró krémhez adjuk és homogénné keverjük. A tejszínt habbá verjük és azt is a túrókrémhez keverjük óvatosan. A piskóta alsó részét tortatálra helyezzük és rásimítjuk a túrókrém felét és kirakjuk vegyesen a gyümölcsökkel. Jöhet rá a piskóta másik fele, végül a maradék túrókrémet is szépen elsimítjuk rajta úgy hogy a külsejét is bevonjuk vele. A tetejét kidíszítjük a maradék gyümölcsökkel. Hűtőbe tesszük pár órára és szeleteljük. 

Bevásárlólista/hozzávalók

a piskótához

-4 tojás

-4 evőkanál Tündi Free eritrit (itt vásárolható meg)

-4 evőkanál Zellei Tündi gluténmentes “kedvencem” lisztkeverék (itt vásárolható meg)

a krémhez

-25 dkg laktózmentes túró

-5 dl laktózmentes habbá verhető tejszín

-1 kávéskanál vaníliaőrlemény vagy kivonat

-4 dkg Tündi Free Négyszer Édesebb (itt vásárolható meg)

-fél citrom leve, héja

-40 dkg vegyes erdei gyümölcs, áfonya, szeder, málna, ribizli, eper

-3 db lapzselatin vagy 2 db zselatin fix

Oszd meg tapasztalataidat!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.