Csokis-málnás mascarponés torta Zelleitündi módra

Születésnapra és házassági évfordulóra készült ez a gyönyörű mutatós torta, gluténmentesen, cukormentesen és laktózmentesen.

Elkészítés módja

Két darab 4 tojásos piskótát sütünk külön, amiket kettőbe vágunk, így négy lapot kapunk. A piskótához a tojásokat az eritrittel nagyon habosra keverjük elektromos habverővel, majd hozzáadjuk a lisztkeveréket és óvatosan hozzáforgatjuk a felvert tojásos masszához. 26 cm-es sütőpapírral bélelt kapcsos tortaformába öntjük a tésztát és 170 C fokon 20-25 perc alatt tűpróbáig sütjük. Ugyanígy sütünk még egy 4 tojásos piskótát a 26cm-es kapcsos tortaformában. Ha kihűlt, kettévágjuk mindkettő külön megsütött piskótánkat. Elkészítjük a csoki ganachet-t. A tejszínt felmelegítjük és ráönjük az étcsokoládéra, majd homogénre keverjük. Közben a málnazselét is elkészítjük. A fagyasztott málnát felfőzzük, hozzáadjuk az édesítőt, majd a pektint. Pár percig főzzük, és lehűtjük. A krémhez a mascarponét a tejszínnel az édesítővel és a vanília kivonattal együtt felverjük, amiből szép kemény krémet kapunk. Az enyhén langyos csoki ganache-ból kb 1,5 dl-t tegyünk félre a többit pedig hozzáöntjük a tejszínes mascarponés krémhez. Az alsó piskótalapot tortatálra helyezzük, rákenjük a málna zselé egyharmadát, utána rákenjük a krém egynegyedét. Majd jöhet a következő piskótalap, amit szintén megkenünk a málnazselével és rákenjük a következő adag krémet. Még egy piskótalap, málnazselé és krém jön. Ráhelyezzük a piskóta tetejét és bevonjuk a krém maradékával a tortánkat. A félretett csoki ganachéval bevonjuk úgy, hogy enyhén lecsorogjon a csoki ganache a torta oldalán. Málnával, eperrel, liofilizált erdei gyümölcsökkel és árvácskával díszítjük a torta tetejét. Hűtőbe tesszük 2-3 órára, vagy egy éjszakára míg megdermed. 

Bevásárlólista/hozzávalók

A piskótához

-8 tojás

-8 evőkanál Zellei Tündi gluténmentes “kedvencem” lisztkeverék (itt vásárolható meg)

-8 evőkanál Tündi Free eritrit (itt vásárolható meg)

a krémhez

-40 dkg mascarpone (laktózmentes)

-4 dl tejszín (laktózmentes)

-3-4 dkg Tündi Free Négszer Édesebb (itt vásárolható meg)

-2 teáskanál vanília kivonat

a málna zseléhez

-50dkg fagyasztott málna

-4 evőkanál Tündi Free Négyszer Édesebb (itt vásárolható meg)

-1 teáskanál pektin

a csoki ganache-hoz

-200g min. 70 %-os cukormentes étcsokoládé

-2dl tejszín (laktózmentes)

a díszítéshez

-pár szem málna, eper, liofilizált aprított tőzegáfonya, liofilizált erdei gyümölcsök, árvácska virág

Oszd meg tapasztalataidat!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.