Csokoládé torta Zelleitündi módra

Édesanyám mennyei csokoládé tortája, amit nekem szokott elkészíteni a lisztemből, cukor hozzáadása nélkül.

Elkészítés módja

A piskótához a tojásokat szétválaszjuk, a fehérjét habosra verjük, és hozzáadjuk az eritritet. Szép fényes kemény habbá kell vernünk. Majd jöhetnek hozzá egyenként a tojások sárgái. Végül óvatosan hozzáadjuk a lisztkeveréket is. Ilyenkor már csak spatulával keverjük. 20 cm-es sütőpapírral kibélelt tortaformába simítjuk és 180 C fokos sütőben kb. 20-25 perc alatt tűpróbáig sütjük. Ha megsült a tortaformába hagyjuk kihűlni.

A krémhez a kakaóport a lisztkeverékkel és egy kis hideg tejjel elkeverjük csomómentesre. A többi tejet feltesszük forrni, amit apránként hozzáadunk a hideg tejjel elkevert masszához. Csomómentesre keverjük, majd visszatesszük a tűzre és alacsony hőfokon folyamatos kevergetés közben besűrítjük, ekkor belekeverjük az eritritet és a steviát is. Amikor kihűlt hozzáadjuk a puha vajat és habosra keverjük a krémet. A piskótát kivesszük a tortaformából háromba vágjuk, majd megkenjük a krémmel, végül a torta külsejét is bevonjuk a maradék krémmel. Csokoládéforgáccsal díszítjük. 1-2 órára a hűtőbe tesszük, majd szeleteljük és tálalhatjuk. Én akkor szeretem igazán, ha a hűtőből kivéve 10 percig állni hagyom, és úgy fogyasztom, mert igazán akkor krémes és habos.

Bevásárlólista/hozzávalók

a piskótához

-5 tojás

-5 evőkanál eritrit

-5 evőkanál Zellei Tündi csökkentett szénhidráttartalmú lisztkeverék süteményekhez 

a csokoládé krémhez

-5 dl tej/növényi tej

-4 evőkanál Zellei Tündi csökkentett szénhidráttartalmú lisztkeverék süteményekhez 

-4 evőkanál Tutti eredeti holland kakaópor

-10 dkg eritrit

-1 evőkanál 1:4 édesítő

-20 dkg puha vaj/bio margarin

Oszd meg tapasztalataidat!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.