Könnyű túrós sütemény eperrel, vékony piskótaréteggel.
Elkészítés módja
Először elkészítjük a piskótát. A tojásokat az eritrittel nagyon habosra keverjük, majd a lisztkeveréket óvatosan hozzáforgatjuk a felvert tojásos masszához. Sütőpapírral bélelt 26 cm-es kapcsos tortaformába simítjuk és 180 C fokra előmelegített sütőben 12-15 perc alatt készre sütjük.
Ha kihűlt a piskóta, lehúzzuk a sötőpapírt az aljáról, majd visszatesszük a kapcsos tortaformába, de jobb ha tortagyűrűt teszünk rá. A krémhez a túrót az édesítőkkel a vaníliaőrleménnyel és a citrom levével és héjával elkeverjük. A lapzselatinokat hideg vízbe áztatjuk. A tejszínt pedig habbá verjük. A lapzselatinokat kicsavarjuk 1-2 evőkanál forró vízben felolvasztjuk, és a túróhoz keverjük, végül a tejszínt is óvatosan hozzáforgatjuk. Az eprek egy részét megmossuk felkockázzuk és a krémhez adjuk. Félbevágott eprekkel kirakjuk a tortaforma szélét szorosan a vágott felével kifelé, majd a finom túrókrémet rákanalazzuk a piskóta tetejére. Tetszés szerint díszítjük a tetejét félbevágott eperrel. 3-4 órára a hűtőbe tesszük, míg a krém megdermed, de az egy éjszaka még ideálisabb. A tortaformát körbevágjuk óvatosan, hogy a torta szélén lévő eprek ne sérüljenek, majd a tortát tálra helyezzük.
Bevásárlólista/hozzávalók
a piskótához
-3 tojás
-3 evőkanál eritrit
-3 evőkanál Zellei Tündi gluténmentes ropogós héjú kenyér és péksütemény lisztkeverék
a krémhez
-50 dkg laktózmentes krémtúró
-6 dl laktózmentes tejszín
-10 db lapzselatin
-50 dkg eper
-kávéskanál vaníliíőrlemény vagy vanília kivonat
-fél citrom leve és reszelt héja
-3 dkg eritrit
-3 dkg eritvia négyszeres édesítő
a díszítéshez eper
Ha tetszett a recept és szeretnél a legfrissebbekről értesülni, akkor az alábbi linken tudsz feliratkozni: https://zelleitundi.hu/feliratkozas/