Mazsolás túrós csigák Zelleitündi módra

Túrós is mazsolás is és csiga is, ráadásul cukor nélkül szénhidrátcsökkentetten.

Elkészítés módja

Kimérjük a hozzávalókat, (nagyon fontos, hogy minden alapanyagnak szobahőmérsékletűnek kell lennie) majd felfuttatjuk az élesztőt. Az élesztőt a fruktózzal, tejjel és egy kis lisztkeverékkel elkeverjük, természetesen a kimért mennyiségből. Ha felfutott az élesztőnk, akkor összegyúrjuk az összes hozzávalót, annyi langyos tejjel, hogy lágyabb tésztát kapjunk. Jól kidolgozzuk a tésztát, addig amíg elválik az edény falától. A tésztát azért kell lágyabbra hagyni, hogy még nagyobb csigákat kapjunk. Egyébként bármilyen más kelt tésztánál is, mivel ha a lisztkeverékből lágyabb tésztát dagasztunk, sokkal lazább, habosabb lesz a végeredmény is. Legalább 1 órát pihentetjük letakarva, vagy kelesztőtálban. Elkészítjük a túró tölteléket, vagyis összekeverjük a hozzávalókat. A megkelt tésztát kinyújtjuk ujjnyi vastagra, és megkenjük a túrótöltelékkel, majd feltekerjük, mint a beiglit. Kb két ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, így kapjuk meg a csigákat. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, és újabb 15 percet pihentetjük. 180 C fokos sütőben aranybarnára sütjük kb. 15-20 perc alatt.

Bevásárlólista/hozzávalók

a tésztához

-30 dkg Zellei Tündi csökkentett szénhidráttartalmú lisztkeverék kelt tésztákhoz vagy süteményekhez (

-1,5 dkg élesztő

-1 egész tojás

-1 lapos evőkanál tejföl

-1 csipet só

-1 csipet fruktóz az élesztőgombák beindításához, ha a diéténkba nem fér bele, akkor elhagyható 

-5 dkg eritrit 

-2,5 dkg puha vaj

-kb. 1,5-2,5 dl langyos tej

a túró töltelékhez

-30 dkg házi túró

-1 tojássárga

-5 dkg eritrit porrá őrőlve 

-1-2 evőkanál Éden Prémium Eritvia négyszeres édesítő

-reszelt citromhéj

-5 dkg apró arany mazsola

-1 teáskanál vaníliakivonat vagy vaníliaőrlemény

Oszd meg tapasztalataidat!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.