Tejszínes-mascarponés tükörtorta málna konfittal Zelleitündi módra

   

Édesanyám születésnapi tortája cukor nélkül szénhidrátcsökkentetten.

Elkészítés módja

Piskótalapot készítünk. 6 db tojást, hat evőkanál eritrittel habosra keverünk, majd összekeverjük a 6 evőkanál lisztkeveréket két evőkanál kakaóporral, és óvatosan hozzákeverjük a habos tojásos keverékhez. Sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, és 180 C fokos sütőben 10 perc alatt tűpróbáig sütjük. Közben a málnát a vízzel és az édesítővel feltesszük főni. Ha felforrt, akkor elkeverjük a keményítőt egy kis citromlével, majd a málnához adjuk, besűrítjük vele, és félretesszük hűlni. A piskótából a 18 cm-es kiszúróformával 4 karikát kiszúrunk. Tortapapírra vagy tortatálra helyezzük az alsó piskótánkat és megkenjük a málna konfit egyharmadával. A tejszínt habbá verjük a mascarponéval 1:1 arányban, a vaníliaőrleményt és az eritritet is hozzáadjuk. Ha kell akkor habfixálóval még stabilizálhatjuk a krémet. A piskótára kenjük, majd jöhet a következő piskótalap, rá a málna konfit, a krém és így tovább. Szépen befedjük a maradék krémmel a torta külsejét is. Lehűtjük a tortát. Közben elkészítjük a tükörmázat. A tükörmázhoz a vizet a xilitet és a tejszínt felforraljuk, félrehúzzuk, hozzáadjuk a kakaóport és elkeverjük. Visszatesszük 2 percig forraljuk, majd beletesszük az előzőleg hideg vízben áztatott kicsavart zselatin lapokat, elkeverjük és kihűtjük. 25-35 C fokon használjuk fel. Ha esetleg túl folyékony, akkor zselatint teszünk még bele. A torta tetejére öntjük a kész tükörmázat, úgy hogy teljesen befedje. Arany és pink lüszter porral, étcsokoládé dísszel, a liofilizált gyümölcsökkel és friss málnával díszítjük, majd lehűtjük. 

Bevásárlólista/hozzávalók

a piskótához

-6 tojás
-6 evőkanál Zellei Tündi csökkentett szénhidráttartalmú lisztkeverék süteményekhez
-2 evőkanál Tutti holland kakaópor
-6 evőkanál eritrit a krémhez
-30 dkg málna (fagyasztott is lehet)
-40 g étkezési keményítő
-200 g víz
-25 g 1:4 édesítő
-50 g citromlé
-3 dl 35%-os tejszín
-25 dkg mascarpone
-1 db vaníliarúd
-7 dkg porrá őrőlt eritrit-1 cs habfixáló a kakaós tükörmázhoz
-90g víz-50 xillit
-75 g tejszín
-35 g hollad kakaópor (berry extra brut)
-50 g lapzselatin (kb 2 db lapzselatin) 

A díszítéshez-arany és pink  lüszter por-liofilizált málna-liofilizált erdei gyümölcsök vegyesen
-20 dkg friss málna

Oszd meg tapasztalataidat!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük